Kisteleki Zoltán, a Csöpp Színház előadóművésze mindig elvarázsolja a gyermekeket.
Most sem történt ez másként! A Gomba alatt valamint A kiskakas gyémánt félkrajcárja c. interaktív előadás aktív résztvevői lehettek a gyerekek 2014. október 6-án.
Az interaktív előadás után a nagycsoportosokat egy kukorica projekt várta.
Kukoricás versekkel, dalokkal készültek, majd kezdődött a munka. Forgószínpad-szerűen váltakoztak a kis csapatok és minden állomáson egy munkafolyamat vagy játék, feladat várta őket. Először megnevezték a növény részeit, majd kukoricatörés következett. Aztán a csöveket be kellett szállítaniuk az udvarba. A fosztás egyszerű feladatnak tűnt, viszont a párosával összekötözés már nehezebb volt, hiszen a csuhé könnyen szakadt. A morzsolás nagyon tetszett nekik, kint a szabadban és bent, csoportban is morzsoltak. A bent lemorzsolt kukoricaszemekből csodálatos képeket alkottak a gyerekek. A tuskóból várakat, tornyokat építettek. Egyik állomáson kukoricát kellett kiválogatni a bab közül. Ügyes kis ujjaikkal gyorsan szétválogatták a szemeket.
A kreatív alkotásokból kiállítás készült, amelyen megcsodálhattuk a galgahévízi és a zsámboki óvodások alkotásait is.
A sok munka után következett a megérdemelt jutalom. Pattogatott kukoricával, kukoricalisztből készült görhével és kukoricabajusz teával kínáltuk a gyerekeket.
A program a “Hagyomány és kreativitás a Zagyván innen és a Galgán túl – tanórán kívüli kulturális kapcsolatok Jászfényszaru térségében a fenntarthatóság jegyében” című TÁMOP-3.2.13-12/1-2012-0499 sz. projekt keretén belül valósult meg.








