Csicsergő hírek

Sajnos az idei tél nem örvendeztette meg a gyermekeket a várva várt havazással, a tartós, vidám játékra hívogató hóval, a hóemberek építésének lehetőségével. Az óvodás gyerekek mégsem szomorkodtak, mert ezen a télen is számos program várta őket az óvoda falain belül és kívül.

Az adventi első gyertya meggyújtása után a falu karácsonyfájánál a Katica csoportosok vidám táncával várták kicsik és nagyok a Mikulás érkezését. Majd az óvodában is köszöntötték versekkel, dalokkal a jó Mikulást és fogadhatták ajándékait.

Decemberben a Süni és a Katica nagycsoportosok a hatvani Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeumban a „Téli erdő”, februárban pedig az „Ébredő természet” című tematikus múzeum-pedagógiai foglalkozáson vettek részt a szülők jóvoltából.

IMG_20191211_111444

December 13-án az óvodás gyerekek szüleikkel együtt készíthettek szép karácsonyi díszeket a Luca-napi barkácsdélutánon.

A Kincskereső szakkörös iskolások betlehemes játékát mindig szeretettel várják az óvodások. A hatvani református Palánta bábcsoport tagjai is a karácsony lelki üzenetét hozták el óvodánkba bábjátékukkal.

IMG_20191217_081850 másolata

Az óvodapedagógusok Csicsergő kórusának kis karácsonyi koncertjén minden gyermek együtt énekelt. A nagycsoportosok a Berecz Antal Általános Iskola alsó tagozatosainak vendégeként hallgathatták meg a Lőrinci Városi Zeneiskola oktatóinak komolyzenei koncertjét.

A Magyar kultúra napja alkalmából óvodánk mindkét épületében az óvodapedagógusok bábelőadással örvendeztették meg a gyermekeket. A Csöpp Színház interaktív mesebemutatója is tetszett minden gyermeknek.

Januárban a nagycsoportosok fogászati ellenőrzésen jártak dr. Kiss Imre fogorvos bácsinál.

A tél folyamán két alkalommal a Magyar Labdarúgó Szövetség Bozsik Intézményi Program keretén belül a nagycsoportosok utaztak Lőrincibe az Ovi Foci fesztiválra, ahol a kerekharaszti óvodásokkal együtt vettek részt egy-egy vidám labdajátékos, focis délelőttön.

IMG_20200211_101342

Az Agrárminisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár 2019-ben tizenharmadik alkalommal hirdette meg a Zöld Óvoda, Címmegtartó Zöld Óvoda és az Örökös Zöld Óvoda nyílt pályázatot óvodák számára. Óvodánk második alkalommal kapott Zöld Óvoda oklevelet. Az ünnepélyes eredményhirdetésre és az oklevelek átadására 2020. január 23-án szakmai nap keretében került sor a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, a Vajdahunyad-várban. A nyertes óvodák részére az okleveleket László Tibor Zoltán, az Agrárminisztérium környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára és Kisfaludy László, az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelésért felelős államtitkára adta át.

Magyarország Kormánya 2018 decemberében döntött az „Ovis labdaprogram” megvalósításáról az óvodás gyermekek egészséges életmódra és a mozgás szeretetére történő nevelése érdekében.

IMG_20200214_110425 másolata

A Program célja, hogy valamennyi óvodában, illetve óvodai feladat-ellátási helyen hozzáférhetővé váljanak a gyermekek számára olyan sporteszközök, melyek használatával emelkedik a sportoló gyermekek száma, amellyel kialakul az igényük a rendszeres testmozgásra, a mozgás-gazdag életmódra.

A Program hozzá kíván járulni az óvodás korú gyermekek mozgáskoordinációjának játékos fejlesztéséhez. Óvodánk is a támogatott intézmények között szerepel, így január utolsó napján nyolc nagy doboznyi sportszert kaptak a gyermekek.

A telet az óvodában is vidám jelmezes farsangi bállal búcsúztattuk. Minden csoportban két nap bújhattak kedvenc jelmezükbe a gyermekek. Köszönjük a szülőknek, hogy gondoskodtak finom falatokról és egészséges innivalóról.

DSCF9294 (1)

DSCF9298 másolata

 

Minden szülőnek hálásan köszönjük óvodánknak, az óvodás gyermekeknek szánt támogatását! Továbbra is szívesen fogadjuk a Boldogi Óvodáért Alapítvány javára tett felajánlásokat és az adó 1%-ának alapítványunknak célzott juttatását.

Bátori Györgyné

megbízott intézményvezető-helyettes

This entry was posted in Hírek. Bookmark the permalink. Follow any comments here with the RSS feed for this post. Both comments and trackbacks are currently closed.