Nyári élet az óvodában

A május 25-i nyitás óta fokozottan ügyelünk a higiéniai szabályok betartására, a gyakori fertőtlenítésre, alapos kézmosásra, kézfertőtlenítő használatára. A nyár folyamán meg tudtuk oldani, hogy a szülők nem léptek be az óvoda épületébe, köszönjük az együttműködésüket és megértésüket. A gyermekek is jól alkalmazkodtak az új szabályokhoz.

Megtörtént az udvari játékok felülvizsgálata. A játékok felújításához szükséges festéket, valamint az ütéscsillapítást szolgáló sódert a Boldogi Óvodáért Alapítvány finanszírozta. Szeretnék ezúton is köszönetet mondani a Boldogi Tüzép tulajdonosának, aki a sóder fuvardíját adományként ajánlotta fel az óvodának!

Sajnos, azokat a játékokat, melyek házi készítésűek voltak nem találták megfelelőnek, mivel nem rendelkeztek tanúsítvánnyal és nem voltak szabványosak. Így eltávolításra kerültek a fém hinta állványok és az alagút, a mászó hegyet még a tél végén elszállíttattuk, mert nagymértékben kezdett korhadni. Helyükre szeretnénk olyan egyszerű, praktikus játékokat felállítani az alagúttól kikerülő gumikerekek felhasználásával, melyek nem balesetveszélyesek és nem ellenőrzés kötelesek.

Az udvari játékok száma Dudás János volt boldogi lakos jóvoltából bővült egy nagyméretű trambulinnal. Ezúton is köszönjük Jani bácsinak, hogy gondolt az óvodás gyermekekre! A kerti asztalok felújításához a Boldogi Fateleptől kaptunk adományként faanyagot, melyet ezúton is köszönünk!

A Kossuth út 13. sz. alatti épület is megújult, minden helyiség festése megtörtént, a szükséges festéket a Boldogi Óvodáért Alapítvány vásárolta. A festési, felújítási munkákat az önkormányzat alkalmazottjai és az óvoda dolgozói végezték, az óvoda előtti kiszáradt fák kivágásában Pecze Zoltánnak köszönjük a segítséget!

Az óvodai, bölcsődei ballagásokat rendhagyó módon, három különböző alkalommal tudtuk megszervezni a járványhelyzet miatt. Az ünnepségek családias, kellemes hangulatban kerti rendezvény keretében zajlottak le. Ezúton is szeretném megköszönni a Szülői Munkaközösség tagjainak és az óvoda dolgozóinak a szervezőmunkát, minden családnak az óvoda támogatását.

Megtörtént az első mentori találkozó az Iskolakertekért Alapítvány által kiírt mentor óvoda pályázattal kapcsolatban. A látogatók megtekintették mindkét épületben a veteményeskerteket, melyeket a tavaszi munkák elmaradása miatt palántákkal ültettünk be. A dolgozók és a gyermekek gondos munkája eredményeként a kertek szépen zöldellnek, a paradicsom szedése is elkezdődött, a gyermekek különböző gyógynövényekkel ismerkednek. Jövőbeli terveinket vázolva nagyon inspirálta mentorainkat a felújításra váró épület hatalmas kertje. Reményeink szerint hamarosan elkezdődik az épület felújítása, bővítése, hogy a kerítés elkészültével hozzá tudjunk fogni a növények telepítéséhez.

Az idén jelentkeztünk a dm Nap gyermekei pályázatra, melynek keretében a L’Oréal Magyarország Kft. jóvoltából Garnier naptejeket kaptunk, hozzá négy kis flakon kézfertőtlenítőt. A nyár folyamán jó hasznát vettük, folyamatosan kentük a gyermekeket.

A nyári életet színesítették a ROMEOK Alapítvány által támogatott kézműves foglalkozások, ahol a gyermekek lelkesen barkácsoltak és örömmel vitték haza az elkészült alkotásokat. Az Alapítvány munkatársai a nevelési év folyamán többször tartottak a gyermekeknek kézműves foglalkozásokat, valamint finanszírozták a Csöpp Színházi előadást, melyen több szülő is részt vett egy családi program keretében. Ezúton is köszönjük a támogatást és az együttműködést!

Szeptember elsején három óvodai és egy bölcsődei csoporttal indul intézményünk. Két csoport, a kis-mini Katica és a nagy-középső Cica a Kossuth út 13-ban, a kis-középső Pillangó és a Csibe bölcsődei csoport a Kossuth út 50-ben lesz elhelyezve. Augusztus végén az óvodába, illetve bölcsődébe készülők részére „óvodakóstoló” és „bölcsődekóstoló” délutánokat szerveztünk, ahol együtt ismerkedhettünk az új gyermekek, szülők az óvodával, bölcsődével, annak dolgozóival.

Bánkiné Józsa Erzsébet

megbízott intézményvezető

This entry was posted in Hírek. Bookmark the permalink. Follow any comments here with the RSS feed for this post. Both comments and trackbacks are currently closed.