Óvodánk hagyományőrzésen alapuló programjához kapcsolódóan a 2024/25-ös nevelési évben is az Így tedd rá! módszertanának segítségével ismerkedtek a gyerekek őseink kulturális értékeivel. Az „Így tedd rá!” módszer egy olyan pedagógiai program, amely a hagyományos népi játékok, táncok segítségével, élményekkel fejleszti a gyermekek mozgáskészségét, miközben játékos formában sajátítják el a néptánc alapjait, a magyar kultúra értékeit, általa megértik a táncmotívumok felépítését.
Az Így tedd rá!- program segítségével nagyban fejlődik a mozgáskoordináció, a játékkészség, a ritmusérzék, a zenei hallás, de a szociális készségekre is pozitív fejlesztő hatása van. A mondókák, a kör-, a fogó- és az ügyességi játékok pedig kitűnően fejlesztik a gyermekek kommunikációs készségét, memóriáját, szókincsét és szabálytudatát.
Csoportunkkal a korábbi évekhez hasonlóan, idén is részt vettünk az immár hetedik alkalommal meghirdetett „Magyar Népi Játék Napja” országos felhívásban. A kezdeményezés újabb lehetőséget adott a sok-sok népi játék újraélésére, a gyerekek nagy örömmel „teljesítették” a játékokat, majd videofelvételen rögzítettünk és az Így tedd rá! által meghatározott weboldalra töltöttünk fel az esemény pillanatait.

A nevelési év további részében az aktuális ünnepekhez, témákhoz kapcsolódó műveltségtartalmak közt kiemelt helyet kapott az a gazdag dal- és játékanyag, melyet az Így tedd rá! módszertana kínál. A téli, karácsonyi ünnepkör meghittségét, majd a tavaszi időszak vidám, játékos, mozgalmas hangulatát szintén meghatározták a népi játékok.
A nevelési év végéhez közeledve megtisztelő felkérést kaptunk; az Öko-Plant Tájvédelmi és Környezetvédelmi Egyesület által szervezett, ill. Jakab Tibor Kincsem-tavakról szóló, természetfotóiból készített kiállításának megnyitóján adtunk műsort csoportunkkal. Az év során megismert, számos madarakról szóló mondókát, gyermekdalt és népi játékot tudtunk bemutatni, tükrözve ezzel az Így tedd rá! módszer gazdag dal- és hangzóanyagát. A műsor keretein belül, a csoportunkban használt, eredeti hangot adó, plüss kis madárkákat is megszólaltattunk, beépítve azokat a játékokba.
A sok népi játék, melyet az év során megtanultunk, játszottunk remélhetőleg a gyermekek képességeik, készségeik fejlődését szolgálták. A következő nevelési évben szintén fontosnak tartom az élményközpontú, értékátadás ezen formáját az Így tedd rá! módszertanának felhasználásával.
Fülöpné Laczkó Lívia Noémi
óvodapedagógus

