Amikor fél évvel ezelőtt Csicsergő Óvoda Oktatóközpontunk megkapta azt a megtisztelő feladatot, hogy házigazdája legyen a soron következő Környezet- és Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetsége Óvodai Munkacsoportja XVIII. országos tavaszi találkozójának, akkor először is számba vettük, hogy mik azok a boldogi értékek, amelyeket szeretnénk megmutatni óvodánkról és településünkről.
Csicsergő Óvodánk nevelőtestülete számtalan ötlettel, érvekkel és ellenérvekkel alakította ki a két napos rendezvény munkatervét. Az előkészületekbe és a megvalósításba bevontuk az óvoda valamennyi dolgozóját, a gyerekeket, a szülőket, az önkormányzatot, az iskolát, az egyházat, a művelődési házat és a tájházat. Az előkészületek során ajándékba kaptunk egy nagyszülőtől két új madáretetőt és hat madárodút. Fő szakmai partnerünk a Galgamenti Népfőiskola volt és csatlakoztak a rendezvényhez a galgahévízi és a zsámboki óvodások is.
Az ország minden tájáról érkeztek jelentkezők és a helyiekkel együtt közel ötven pedagógus, a környezeti nevelés kiemelkedő szakemberei vettek részt a boldogi két napos szakmai programon. A vendégek a napsütést is meghozták a szélviharos, esős, havas napok után. A regisztrációs pultnál Kovácsné Kepes Judit óvodavezető helyettes fogadta a vendégeket és adta át óvodánk jelképes ajándékait, a csicsergős tollat, boldogi hűtőmágnest, fűszerpaprika csomagot, az óvoda noteszét és bemutatkozó anyagát, a Boldog címeres jelvényt és a névtáblás kitűzőt. Majd pogácsa és ásványvíz várta az érkezőket.
A kezdő programra két busszal érkeztek óvodások a környező településekről, hogy a boldogi Pillangó csoporttal összemérjék tudásukat, ügyességüket, felkészültségüket, kreativitásukat. A Föld Napja alkalmából megrendezett Galga-menti óvodások vándor vetélkedőjén bemutattuk a környezeti nevelés szakemberei számára a boldogi jógyakorlatot, ahol erdőpedagógiai módszerekkel, szenzitív (érzékenyítő) játékokkal, bábelőadással, mozgásos feladatokkal a vakond életére irányítottuk a gyerekek figyelmét. A vetélkedő feladatait Bánkiné Józsa Erzsébet és Fülöpné Laczkó Lívia óvodapedagógusok állították össze és óvodánk pedagógusai vezették le. A helyszínt az óvoda udvara és Boldog csodálatos parkjai biztosították. A Hőskert hatalmas gesztenyefái között kifeszített kötél mentén vakondként vakon, szemüket eltakarva, tapogatózva haladtak a gyerekek. Ez a játék egy kicsit a vak emberek életébe is bepillantást engedett.
A vakond fülelő játék a madárhangok megfigyelésére koncentrált a templom előtti csokordobó téren. A környezetünk hangjait csukott szemmel hallgatták a gyerekek. Az úton közlekedő járművek zöreje mellett a balkáni gerle, a fekete rigó, a tengelicék, a harkály és a verebek hangját sikerült beazonosítani.
A Polgármesteri Hivatallal szemközti parkban futó- és fogójátékokat játszottak a gyerekek. A fűből fonalgilisztákat, mint vakondeleséget kellett összegyűjteni a két lábon futkosó kisvakondoknak és elhelyezni a gallyakból épített éléskamrában. Végül számlálással állapították meg melyikük volt a legszorgalmasabb. Ezután a vakond is zsákmányállattá változott és futva kellett menekülniük a piros csőrű gólyák elől a friss zöld tavaszi fűben.
A óvoda udvara vakond akadálypályává változott. Mászások, bújások, egyensúlyozás, szlalom, csimpaszkodás, lecsúszás után érkeztek meg az igazi vakondtúráshoz, hogy ezen az állomáson is megkapják a csapatok az igazoló pecsétet.
A vakond bábszínház főszereplője természetesen a Kisvakond volt. Óvodapedagógusunk magával ragadó mesemondásával elvarázsolta a gyerekeket és az őket kísérő felnőtteket egyaránt.
A vetélkedő csapatok a gyermekrajz kiállításra ismert madarak képeit készítették el egyéni és kollektív munkával, amelyet az óvoda udvarán tekinthettek meg az érdeklődők. Az előkészítő feladatok során pedig gilisztafarmot készítettek befőttes üvegben, és úgy ültettek el növényeket az ablakpárkányon, hogy a gyökerek növekedését is megfigyelhessék.
A versenyző csapatok végül oklevelet és Nagy Andreától a Galgamenti Népfőiskola és a Szelektív Kft. ajándékait vehették át, amely homokozó játékokból és Klímajelvény program kiadványból állt. Így az óvodában is folytatódhat a vakond projekt és a sok élmény feldolgozása. A környezetvédők egyik jelképét, a pillangót, egy kis röptető játékként valamennyi versenyző gyermek hazavihette.
A délutáni kiállítás megnyitójára a Maci csoportos gyermekek gyülekeztek össze hagyományos boldogi ruhában. Szép táncukat már a Dicsőséges Tavaszi Hadjárat boldogi díszszemléjén is megcsodálhattuk, most a találkozó részvevői gyönyörködhettek tehetséges óvodásaink néptánc bemutatójában. A produkciót betanították Püspöki Erzsébet és Zsírosné Pető Éva Barbara óvodapedagógusok. Fejlesztőpedagógusunk, innovátor mesterpedagógusunk Bátori Györgyné saját készítésű fejlesztő eszközeiből rendezett kiállítását tekinthették meg az érdeklődők. A kiállítás másik része pedig a hulladékok újrahasznosításáról szólt. A kreatív szülők, gyerekek és kollégák alkotásait Katona Istvánné óvodapedagógus rendezte össze. A flakonból készült malacpersely, mobiltartó, repülőgép, a papírhengerből gyártott versenyautó, kiskutya és vár, a papírdobozból barkácsolt babakonyha, babaszoba, a lábasba ültetett virágok és még számtalan alkotás a szülők ötletességét dícsérték és azt az igyekezetet, hogy a gyermekükkel együtt töltött idő vidám, tartalmas és környezetvédő legyen. A kiállítást Tóth Éva iskolaigazgató nyitotta meg, beszéde során kihangsúlyozta a két intézmény között kialakult szoros baráti és szakmai együttműködést, a hasonló értékek mentén megvalósuló nevelőmunkát, méltatta a szakmai fejlődés iránti elkötelezettségünket, hogy az óvoda kilenc óvodapedagógusa közül már hárman is elérték a mesterpedagógus címet, ketten tanfelügyeleti- és pedagógusminősítési szakértőként, a harmadik pedig innovátorként. Továbbá kiemelte annak fontosságát, hogy a szülőket is be tudjuk vonni az óvodai életbe a hagyományőrző és családi rendezvényeinken keresztül.
A saját készítésű fejlesztő eszközök azon túl, hogy lényegesen olcsóbbak, mint a készen vásároltak, ötletesek, mindig alkalmazkodnak az aktuális témához, a gyermekek fejlesztési igényéhez. Az eszközökhöz kapcsolódó fejlesztési területeket is feltüntette a gondos kiállító.
Már délelőtt elég sok oldaláról bemutatkozott az óvoda, de a délután során Zsírosné Őszi Katalin óvodavezető egy előadásban foglalta össze Csicsergő Óvodánk óvodakert programját, az óvodában ünnepelt zöld jeles napjaink sajátosságait. Élénk érdeklődés övezte óvodánk néphagyományőrző pedagógiai programjára épülő nemzetközi kapcsolataink során szerzett tapasztalatainkat. Így a három ország, a svéd-, a magyar- és a román óvodai nevelés összehasonlító elemzését is be kellett iktatni a programunkba. Az elemzés rávilágított arra, hogy mekkora kincset jelentenek számunkra a magyar néphagyományok, a boldogi viselet, a hagyományőrző néniktől felgyűjtött és a gyerekeknek tanított boldogi gyermekjátékok, saját népdalaink, gasztronómiai különlegességeink, szokásaink, hagyományaink. A nemzetközi óvodapedagógiából nyert tapasztalatokat pedig helyi szinten adaptáltuk és beépítettük nevelőmunkánkba.
Második előadónk Nagy Andrea a Galgamenti Népfőiskola vezetője, a Szent István Egyetem oktatója a komposztálás lényegéről, a komposztban fellelhető élőlényekről tartott egyszerre szaktudományos és mindenki számára élvezetes előadást. A szárazföldi makrobiológiai vizsgálatokhoz kézbe vehettük a százlábút, a gilisztát, a rózsabogár lárváját tartalmazó Petri csészéket. Mint a komposztálás elkötelezett híve, több civil szervezettel közösen kezdeményezte, hogy október 10-e a Komposztálás Ünnepnapja legyen, amely felhíváshoz egyre többen csatlakoznak országszerte évről, évre. A természeti körfolyamatokat megismerni, a hulladékok újrahasznosításának és a talajélet megőrzésének legnagyszerűbb módja a komposztálás.
A lemenő nap fényében sétáltunk át az óvodából a templomba, ahol orgonaszóval vártak bennünket és Baffi István esperes úr fogadta a környezeti nevelők csapatát. A kívül-belül szépen felújított műemlék épületben Szűcsné Bajusz Lívia óvodapedagógus ismertette Boldog község történelmét, eredet mondáját, a templom történetét és a boldogi címer jelentését. Somogyváry László kántor úr pedig előadta saját szerzeményét, Szántó Lóránt versének megzenésített változatát, a Boldogi Himnuszt. Ezután felcsendült a Boldogasszony anyánk a régi magyar néphimnusz is. Az egyházközség rendszeresen megjelenő Mustármag újságjának egy-egy példányát is magunkkal vihettük.
A munkaközösségi ülésre már a másik óvodai épületünkben került sor, ahol döntés született egy zöld jeles napokról szóló módszertani kiadvány megjelentetésének módjáról, a felelősök kijelöléséről, a témák felosztásáról. Csicsergő Óvodánk vállalta a Kompsztálás Ünnepnapja című rész elkészítését Nagy Andrea vezetésével.
Az óvoda konyháján készült gasztronómiai különlegesség, a boldogi káposzta elnyerte a vendégek tetszését. A helyi alapanyagokból készült vacsora után a művelődési házban mutattuk be a boldogi hagyományokat dalban, táncban, zenében, mesében. A Boldogi Hagyományőrző Csoport nótafái boldogi dalokat tanítottak a szépen éneklő óvodapedagógusoknak. Nagy György és Nagy Róza a boldogi mártogatóst, a jellegzetes lenthangsúlyos, térdrugós táncunkat mutatták be, hogy azután a Pacsírta Band zenéjére táncoljanak a diósgyőri, budapesti, tiszavasvári, pestszentlőrinci, dunakeszi, csepeli, somoskői, hatvani, zsámboki, galgahévízi és boldogi pedagógus szakemberek. A lelkesen játszó zenekar pihenőjében óvodánk bábcsoportja játszott egy felnőtteknek való mesét. Közben boldogi lakodalmi süteményeket kóstolhattak, kisrózsát és nagyrózsát, amelyet készítőik egyre tökéletesebben készítenek.
A Föld Napja alkalmából elénekeltük Bagdi Bella dalát, a Föld Dalát, miközben egy gyertyát gyújtottunk a Földért. Ezzel egy országos mozgalomhoz csatlakoztunk és az interneten megtekinthető a boldogiak éneklése.
A második nap reggelén a Berecz Antal Általános Iskola Madárbarát kertjét ismerhettük meg. A vezetést a Természetbúvár szakkör két rutinos tagja, Hipszki Letícia és Ecsédi Bertold tanulók vállalták magukra. Az iskola udvarán megfigyelt madarakról élményszerű és egyben szaktudományos előadásokat tartottak az ifjak a nagytapasztalatú pedagógus szakemberek számára. Fantasztikus volt a szervezés, a diákok tündököltek a szakmai felkészültségben, az emberi kapcsolatokban, a pozitív kisugárzásban. Kovácsné Kemény Judit biológia szakos tanárnő most felnőttek részére készített vetélkedőt, Fülöp Gyuláné matematika tanárnő pedig keresztrejtvényt állított össze. Kipróbálhattuk a Föld Napi kirakózást az interaktív táblán, és az újrapapír kiállítás is igazán színpompássá sikerült. A csodálatos magaságyásos iskolakertből származó mentás limonádé készítői pedig Gregusné Csilla és Illésné Anikó tanító nénik voltak. Köszönjük a kollégák odaadó munkáját, a gondoskodást, az izgalmas feladatokat. A hely szellemisége, Tóth Éva iskolaigazgató elhivatottsága mindannyiunkat magával ragadott, nagyon büszkék voltunk az iskolára! Köszönjük a Berecz Alapítvány ajándékait, a Berecz kötetet, amely még maradandóbbá teszi az itt szerzett élményeket a KOKOSZ óvodai munkacsoport tagjai számára.
Községünk újabb szépsége, a tájház következett. Mivel Kepesné Tóth Katalin, a művelődési ház igazgatója a Tájházak Napja kiemelt rendezvényt bonyolította, így rengeteg népviseletbe öltözött gyermek, felnőtt és idős asszonyok gyülekeztek a tájház udvarán. Laczkó Roland polgármester köszöntött bennünket és méltatta az intézményekben, többek között az óvodában folyó hagyományőrző tevékenységet is. A zenés, táncos megnyitó ünnepség után megtekinthettük a tájház felújított és modernizált kiállításait, mialatt az udvari sátorban elleshettük a nagyrózsa sütés tudományát. A finom sütemény látványa megnövelte a keresletet a sütővas iránt is.
A Környezet- és Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetsége Óvodai Munkacsoportjának képviselői a boldogi találkozóról útban hazafelé a megszépült hatvani főtérben gyönyörködhettek és egy rövid időt a vadászati múzeumban is eltöltöttek.
A két napos szakmai rendezvény ellátását és kiszolgálását az óvoda dolgozói végezték szívvel-lélekkel. A vendégek megtapasztalhatták óvodánk közösségének erejét, amikor a cél érdekében mindenki a legjobb tudása szerint tette a dolgát. Irigylésre méltónak találták községünk működő közösségeit, akik önzetlenül képesek egymásnak segíteni és együttműködni. Elégedettek lehetünk, hiszen községünk és óvodánk jó hírnevét viszik szerte az országban. Wágner Zsuzsanna, a munkacsoport vezetője a következő levelet küldte óvodánknak: „Kedves Boldog Csicsergők! Nagyon szépen köszönjük azt a lélekemelő két napot, amit nálatok töltöttünk! A mosoly nem hervadt le az arcunkról, általatok mindnyájan „Boldoggá” változtunk. Minden program egy igaz gyöngyszem volt, ezt mindnyájunk nevében mondhatom. Ez az élmény megismételhetetlen!
Köszönjük, köszönjük, köszönjük!”
Boldog, 2017. április 25.
Zsírosné Őszi Katalin
és a Csicsergő Csapat
